Létrehozók
Bartholy Judit
Meteorológus, ELTE egyetemi tanára, az MTA doktora, a földrajztudományok kandidátusa
Bartholy Judit
Meteorológus, ELTE egyetemi tanára, az MTA doktora, a földrajztudományok kandidátusa
Bartholy Judit Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett meteorológus diplomát, diplomamunkájának témája a meteorológiai mezősorok ortogonális sorfejtése volt. 1988-ban a földrajztudomány kandidátusa, 2006-ban akadémiai doktora lett. Pályáját az Országos Meteorológiai Szolgálatnál kezdte, a Központi Meteorológiai Intézetben dolgozott 1976-tól 1992-ig, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanított, a Meteorológiai Tanszék vezetője, 2000-től tanszékvezető egyetemi tanára. Oktatási tevékenysége és kutatási szakterülete a klimatológiához kapcsolódik. Számos hazai és nemzetközi projekt vezetője. Alapítója és 1990 óta elnöke a Tovább Élni Egyesületnek, mely súlyos, halmozottan sérült gyermekeknek nyújt szolgálta- tásokat (lakhatás, terápiás foglalkoztatás). Főbb kutatási területe: a globális éghajlatváltozás regionális leskálázása, modellezése, a városok éghajlat-módosító hatása, a megújuló energiaforrások hasznosítási lehetőségei, valamint a szélsôséges éghajlati események.
Felsmann Balázs
Közgazdász, MTA köztestületének tagja
Felsmann Balázs
Közgazdász, MTA köztestületének tagja
Felsmann Balázs közgazdasági diplomáját 1993-ban szerezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 2004-ig a vállalati szektorban dolgozott, stratégiai és pénzügyi vezető pozíciókban. 1997-ig a Béres Rt. controlling vezetője, 1998-tól a vállaltcsoport gyógyszer-nagykereskedelmi divíziójának gazdasági igazgatója, majd 2000-től a Béres Csoport befektetési és gazdasági igazgatója, az igazgatóság tagja. 2005-től az államigazgatáson belül folytatta pályáját, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetőjeként. 2006 júliusától 2008 áprilisáig a tárca energetikáért, hírközlésért és közlekedésért felelős szakállamtitkára. Szakállamtitkári pozíciójáról való lemondását követően, 2008 áprilisától számos hazai és régiós energetikai és közlekedésfejlesztési projektben dolgozott szakértőként. 2010. óta egyetemi oktató. Előadóként részt vesz a BCE Vezetéstudományi Intézet keretein belül zajló menedzsment mesterképzések stratégiai tárgyú kurzusaiban.
Gelencsér András
Vegyészmérnök, Pannon Egyetem rektora, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
Gelencsér András
Vegyészmérnök, Pannon Egyetem rektora, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
Gelencsér András levegőkémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a veszprémi Pannon Egyetem korábbi rektora, a levegőszennyezés és az éghajlatváltozás összefüggéseinek nemzetközileg elismert kutatója. A globális fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretterjesztő könyv https://akademiai.hu/ptudx00402- abrandok-buvoleteben.html) szerzője, a globális fenntarthatóság eddig elhallgatott szempontjait őszintén feltáró, milliós megtekintést elérő médiainterjúk https://24.hu/belfold/2022/06/10/nyersanyagok-globalis-krizis-klimavaltozas-gelencser- andras-interju/ és podcastok https://klimavaltozas.org/index.php/kutatas/eloadasok- interjuk/105-vege-a-joletunknek-2040-tol-gelencser-andras-legkorkutato-antal-miklos- fizikus-friderikusz-podcast-54 https://www.youtube.com/watch?v=_P2zgMHahsU&t=2005s https://www.youtube.com/watch?v=PVJuSJbJbIg&t=162s szereplője.
Haszpra László
Meteorológus, tudományos tanácsadó, ATOMKI
Haszpra László
Meteorológus, tudományos tanácsadó, ATOMKI
Haszpra László az ELTE/TTK-án 1979-ben matematika-fizika középiskolai tanári és meteorológus diplomát szerzett, diplomamunkájának címe: „Csapadékkémiai állomáshálózat racionális sűrűségének meghatározása szulfát adatok alapján”. Az ELTE-n az egyetemi doktori fokozatot 1983-ban, a PhD fokozatot földtudományból pedig 1996-ban szerezte meg. Az MTA doktori címet 2006-ban szerezte meg. A diploma megszerzése után az OMSZ-ban helyezkedett el, 1986 és 1995 között osztályvezetői, majd főtanácsosi, vezető főtanácsosi beosztásban dolgozott. Fő kutatási területe: üvegház hatású gázok a légkörben, és a légköri fotokémiai oxidánsok és prekurzoraik. Az elmúlt évtizedekben számos jelentős nemzetközi kutatás aktív résztvevőjeként nemzetközi szintű elismertséget, megbecsültséget vívott ki. Aktív résztvevője az egyetemi oktatásnak, az ELTE Meteorológiai Tanszék keretében levegőkémia témakörben (1984–1990), továbbá levegőkémia- környezetvédelem (2000–) témakörben, a WMO háttérszennyeződés monitoring továbbképzésben, mérési módszertan témakörben (1980‒1986), valamint a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem, magyar tannyelvű földrajz kar, meteorológia-hidrológia szakirányú képzés meghívott előadója volt (2002–2005) levegőkémia, környezetvédelem témakörben. 1983-ban a Magyar Meteorológiai Társaság (MMT) Róna Zsigmond Díj elismerésben részesítette. 2006-ban az MMT Steiner Lajos Emlékérem kitüntetéssel ismerte el mintegy kétévtizedes kiemelkedő munkásságát. 2012-ben, 2013-ban és 2022-ben Szakirodalmi Nívódíj kitüntetésben részesült.
Köves Alexandra
Ökológiai Közgazdász, a Corvinus Egyetem docense
Köves Alexandra
Ökológiai Közgazdász, a Corvinus Egyetem docense
Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Corvinus Egyetem habilitált docense, az Ökológiai Közgazdaságtan Kutatóközpont vezetője, az Európai Ökológiai Közgazdaságtani Társaság alelnöke, a Magyar Tudományos Akadémia Körforgásos Gazdaság Osztályközi Állandó Bizottságának tagja. Az ökológiai közgazdaságtanhoz, a nemnövekedéshez és a döntéstudományokhoz kapcsolódó tárgyakban oktat és kutat, egy fenntarthatóbb és igazságosabb gazdaság kialakításának lehetőségeit keresve. Kutatási területét igyekszik szélesebb közönség elé tárni. „Zöld egyenlőség” címmel magyar podcast sorozatot vezet immár több mint 160 epizóddal, valamint az Economics for Rebels angol nyelvű podcast alapítója és házigazdája.
Lakatos Mónika
Meteorológus, a Hungaromet éghajlati szakértője, MTA köztestületésnek tagja
Lakatos Mónika
Meteorológus, a Hungaromet éghajlati szakértője, MTA köztestületésnek tagja
Lakatos Mónika a HungaroMet Éghajlatkutatási Osztályának szakértője. Meteorológus diplomát az ELTE Meteorológia tanszékén szerzett, majd ugyanitt 2005-ben elnyerte a PhD fokozatot, disszertációjának címe: Extrém meteorológiai jelenségek matematikai modellezése. Az Európai Meteorológiai Szolgálatok Hálózatának Éghajlati Programját koordinálja, az MTA Meteorológiai Tudományos Bizottsága Éghajlati Albizottságának és a Magyar Meteorológiai Társaságnak az elnöke. Kutatási területe az éghajlati szélsőségek statisztikai elemzése, a hazai megfigyelt éghajlati tendenciák vizsgálata, méréseken alapuló, hiteles éghajlati információk előállítása az éghajlatváltozással kapcsolatos döntéshozatal támogatása céljából.
Mádlné Szőnyi Judit
Hidrogeológus, ELTE egyetemi tanár, MTA doktora
Mádlné Szőnyi Judit
Hidrogeológus, ELTE egyetemi tanár, MTA doktora
Mádlné Szőnyi Judit, hidrogeológus, egyetemi tanár, ELTE TTK, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék. 1986-ban szerzett geológus diplomát majd 1997-ben PhD fokozatot, 2021-ben lett az MTA doktora. Pályája kezdetén felismerte a felszínalatti vízáramlási rendszerek jelentőségét a vízföldtanban és meghonosította a témakört az ELTE-n folyó oktatásban. A Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra kutatócsoport vezetője, munkatársaival a felszínalatti vízáramlási rendszerek hidraulikai elemzésével, numerikus modellezésével és az általuk okozott környezeti és földtani jelenségek feltárásával foglalkozik. A kutatások olyan gyakorlat szempontból fontos területeket is érintenek, mint a klímaváltozás felszínalatti vizekre gyakorolt hatásai, az alkalmazkodás lehetőségei, a geotermikus energia kutatásának elméleti és gyakorlati kérdései. A nemzetközi közéletben is aktív, a Hidrogeológusok Nemzetközi Szövetségén belül a Regionális Felszínalatti Vízáramlási Bizottságot vezeti.
Pintér László
Agrárökológus, CEU professzora
Pintér László
Agrárökológus, CEU professzora
Pintér László a fenntarthatósággal illetve fenntarthatatlansággal kapcsolatos problémák rendszerszintű kutatásának és megértésének nemzetközileg elismert szakértője. Agrármérnöki diplomáját a korábbi Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, Masters fokozatát a kanadai Manitoba Egyetem Természeti Erőforrások Intézetében, PhD fokozatát pedig az egyesült államok-beli Minnesota Egyetemen szerezte. 1994-től a Nemzetközi Fenntartható Fejlődési Intézet (IISD) munkatársa, 2003 és 2010 között a Mérés és Értékelés program igazgatója. 2010 szeptemberétől professzor a CEU Környezettudományi és Környezetpolitikai Tanszékén, valamint az IISD főmunkatársa. Szakterületei a fenntarthatóság elveinek beépítése döntéshozatali folyamatokba és stratégiákba, a valós fejlődés mérése integrált szocio-ökológiai rendszerekben, az adaptáció és rugalmasság lehetőségei helyi és globális szinteken, valamint a természet alapú infrastruktúrában és megoldásokban rejlő lehetőségek feltárása.
Sulyok Katalin
Jogász, biológus, ELTE docens
Sulyok Katalin
Jogász, biológus, ELTE docens
Dr. Sulyok Katalin az ELTE ÁJK Nemzetközi Jogi Tanszékének habilitált adjunktusa, valamint a Jövő Nemzedékek Biztoshelyettese melletti vezető jogi főtanácsos. Jogi és biológusi diplomáit az ELTE-n szerezte, jogi mesterszakos (LL.M.) fokozatát pedig a Harvard Law Schoolon. Fő kutatási területei közé tartozik a nemzetközi környezetjog és klímajog. A European Network of National Human Rights Institutions (ENNHRI) klímaváltozás és emberi jogok című munkacsoportjának elnöke, és az ENNHRI jogi tanácsadója az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt zajló klímaperekben, ahol az ENNHRI beavatkozóként vett részt. Doktori disszertációjával számos hazai és nemzetközi díjat nyert el, amely monográfiaként a Cambridge University Press kiadásában jelent meg. Számos külföldi kutatóintézet vendégkutatója volt, és több európai egyetemen tanít klímajogi tárgyakat.
Szathmáry Eörs
Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, ELTE egyetemi tanára, MTA rendes tagja
Szathmáry Eörs
Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, ELTE egyetemi tanára, MTA rendes tagja
Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, a nagy evolúciós átmenetek nemzetközi hírű kutatója. A Magyar Tudományos Akadémia tagja és ott a Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnöke. Könyvei tucatnyi országban jelentek, meg. Tagja a Norvég Tudományos Akadémiának és az Academia Europaea szervezetnek is. Igazgatója a Parmenides Center for the Conceptual Foundations of Science intézetnek (Pöcking, Németország). Az ELTE professzora és a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem vendégprofesszora.
Ürge-Vorsatz Diána
Fizikus, CEU professzora, az IPCC alelnöke
Ürge-Vorsatz Diána
Fizikus, CEU professzora, az IPCC alelnöke
Nyilatkozat támogatása
A „Klímatudomány 10 üzenete az élhető jövőért” nyilatkozathoz a tudományos élet szereplői számára megnyílt a csatlakozás lehetősége. Kérjük csatlakozási szándékának jelzésekor adja meg nevét, tudományos fokozatát, szakterületét/végzettségét/